Még tegnap hajnalmban 05.00 és 10.00 között álmodtam két képszerűűű.. valamit..
1.,
Nagyvárosban voltam. Éppen autóban ültem az anyósülésen. Két barátnőm is velem volt, akiknek nem emlékszem az arcára, de éreztem, hogy ha barátnők nem is, de puszta hello-hello viszonynál több volt köztünk. Az egyik vezetett, a másik hátul ült. Ugrott a kép és egy benzinkútszerű helyen kötöttünk ki, ahol kiszálltam. Kiszálltam, mert ide hozattam magam. Emlékszem, ahogy becsuktam az autó ajtaját - s mint a filmekben ahogy egy-két fontos dolgot kiemelnek, s ráközelít a kamera, vagy bevillan -, úgy közelítettem én is rá a résre, mert rosszul csuktam be az ajtót. Végülis késöbb nem derül ki, hogy ennek van-e szerepe. S az álom vége, s egyben furcsasága az volt, hogy ahogy a barátnőim elmentek. Mintha hátrafele ment volna az auto - ami kívülről látva régi típusú volt -, s az egyik barátnőm menet közben kint ült a motorháztetőn..
2.,
Éppen egy veteményesen gázoltam át. Lefelé néztem, s nem volt valami jó kedvem. Nem voltam egydül. Mint ahogy a phalanxok védik a falut, vagy mint amikor "Adj király katonát!" játékot játszottunk, úgy mentünk páran sorba rendeződve egy épület felé. Ez az épület négyzet alaprajzzal rendelkezik és oszlopszerű volt. Világítótornyokhoz tudnám hasonlítani, de csak egy picit. Az épület talapzatánál egy felfelé vezető lépcső volt, mely teljesen körbeölelete. Mikor felnéztem, láttam hogy azon a lépcsőn mennek fel bizonyos emberek. nem tudom kik voltak, de az biztos, hogy az utolsó hasonlított Luisra.
Felébredtem..